Az első banyabál, de biztosan nem az utolsó.
Iskolánk történelmet írt az első, kizárólag nőknek szervezett banyabállal, amelyet múlt szombaton, május 17-én tartottunk meg a helyi kultúrházban.
Az este már a megérkezéskor ígéretesen indult, hiszen a megjelent hölgyek az utolsó banyadivatnak megfelelő öltözetben érkeztek, járgányaikat a BANYAMOBIL-PARKOLÓBA helyezték.
A hangulat hamarosan elszabadult, hiszen a bált egy felejthetetlen boszitánccal nyitották meg a Pásztortűz női tagjai.
Az est folyamán a táncparkett szinte izott. Köszönjük a fergeteges hangulatot az Akkord Duonak, akik ismételten a legjobb talpalávalókat szolgáltatták számunkra.
Természetesen a tombola sem maradhatott el, ahol igaz a fődíj nem egy éves ingyenes seprűszervíz volt, de ennek ellenére sem volt kifogásolni valója senkinek 🎁🎁🎁. Hálásan köszönjük mindenkinek a tombola felajánlásokat és vásárlást, amellyel varázstanodánkat, vagyis iskolánkat támogatták!
A főboszik hajnali négyig ropták, majd négykerekű seprűiken eltűntek a hajnali ködben.🧹🚗🧹
Minden bizonnyal hagyomány született, jövőre ígérjük folytatjuk! Addig is a seprűket készítsétek, tánccipőket fényezzétek…
Még egyszer köszönjük mindenkinek, aki bármi módon hozzájárult a bál megszervezéséhez!
