Étkeztetési támogatás

Tisztelt Szülők!

A  tanév elején értesítettük Önöket, hogy a 2021/2022-es tanévben nem jár mindenkinek automatikusan az ebédtámogatás. szociális hivatal tájékoztatása szerint most, január elején újra fel kell mutatni az igazolást azoknakszülőknek, akik igénylik az étkeztetési támogatást.

Továbbra is érvényes, hogy az étkeztetési támogatásra azok a gyermekek jogosultak, akiknek szülei, illetve a gyermek gondozását ellátó természetes személy a gyermek által látogatott iskolai intézménybe benyújtja:

az igazolást arról, hogy a gyermek olyan háztartásban él, amely anyagi szükséghelyzetben folyósított segélyt kap, (az igazolást a munka-, szociális és családügyi hivatal állítja ki)

vagy

az igazolást arról, hogy a gyermek olyan háztartásban él, amelynek jövedelme legfeljebb a létminimum összegének felel meg, ebben az esetben szükséges, hogy a szülő kitöltse a jövedelem-értékelési űrlapot (Formular_na_posudenie_prijmu), mellékelje hozzá az elmúlt 6 hónap bevételeiről szóló igazolásokat, majd ezt vigye el a munka-, szociális és családügyi hivatalba, ahol jogosultság esetén egy igazolást állítanak ki a számára

vagy

a becsületbeli nyilatkozatot (cestne_vyhlasenie), amelyben kijelentik, hogy nem igénylik az eltartott gyermek utáni adókedvezmény összegét.
(Ha a szülő igényli az éves adóbónuszt, akkor már nem tartozik ebbe a kategóriába. Olyan gyermekről van szó, akiknek esetében a szülő feltételezhetően nem jogosult a gyermek 15 éves koráig járó magasabb adókedvezményre, mivel nincs keresete, pl. munkanélküli, nyugdíjas vagy gondozói járulékban részesülő szülők gyermekei, esetleg más.)

A kéméndi Petőfi Sándor Alapiskola értesíti a Szülőket, hogy a fenti dokumentumok leadására 2022. január 7-én, pénteken 9.00 és 12.00 között  van lehetőség az iskola titkárságán.

Tisztelettel
Petőfi SándorAlapiskola vezetősége