Február 8-án került megrendezésre a már hagyományosnak tekinthető iskolabál. Szívből örülünk, hogy ilyen szép számban összegyűltünk, és együtt szórakoztunk egy jó ügy érdekében. Hálásak vagyunk Oláh Zsuzsannának és táncpartnerének a nyitótáncért, Vojácsek Szilviának a csodás dekorációért, valamint az Akkor Duonak a fergeteges hangulatért.
Köszönjük szépen az iskola mellett működő Szülői Szövetség tagjainak, valamint mindazoknak, akik munkájukkal segítették a bál megszervezését és lebonyolítását.
Külön köszönjük a támogatói jegyek vásárlását, valamint a rengeteg tombola felajánlást.
Szeretnénk megkérni vendégeinket, hogy kommentben csatoljanak saját, a bálon készült képeik közül, és gyűjtsünk össze egy albumnyi közös emléket az utókornak!💃🕺