24 ÓRÁS ASZTALITENISZ

Négy év kihagyás után iskolánkban újra sor került a
24 ÓRÁS ASZTALITENISZ
című rendezvényre. Péntek reggeltől szombat reggelig megállás nélkül pattogtak a pingponglabdák.
Az eseményt a kilencedikesek nyitották meg, akik sokat segítettek az előkészületekben is.
Délelőtt az alsó tagozatosok játszottak. Déltől átvették az asztalokat és az ütőket a nagyobbak. Amellett, hogy mindenki kedvére pingpongozhatott, kiegészítő programok is vártak a tanulókra: filmklub, alapismeretek az asztaliteniszről, társasjáték a csevegőben, fotófal, palacsintasütés, szkander-, floorball- és pingpongverseny.
A közösségi élmény hatására teljesen megszűntek az „iskulusz-undurusztól“ szenvedők tünetei is. Szombat reggel házi feladat helyett csodás emlékeket pakolt mindenki a hátizsákjába. Külön dicséretet érdemelnek résztvevő diákjaink a példás magaviseletért, valamint azért, hogy a fáradtság ellenére gyönyörűen rendet raktak maguk után.
Köszönet a pedagógusoknak, akik most szó szerint éjt nappallá téve szorgoskodtak és biztosították a gyerekek felügyeletét.

Videó